Ébredésem

Máig azt gondoltam, hogy a felébredés egy jelentőségteljes esemény lesz. Egy mérföldkő, amikortól minden megváltozik. Látványos, csillagszikrás megvilágosodás.

Ma azonban, többek közt egy videó hatására (később, később) rájöttem, hogy én már felébredtem. Igen, ki merem jelenteni, hogy ébren vagyok. Éberebb vagyok, mint a környezetem nagy százaléka, és bár félve írom le ezt, de komolyan gondolom. S, hogy mire alapozom? Egyszerűen ezt tapasztalom. Vannak pillanatok, amikor rémesen viselkedek, s ilyenkor élesen látom magam, amint rémes vagyok. Vannak nagy ötletek, érzések és tettek, melyeket viszont nem látok kívülről, de érzem, hogy élek. A megvilágosodás - a szó olyan értelmében, amit általában pl. a keleti vallások használnak- azt hiszem nem következett be. Legalábbis nem láttam leperegni az életem visszafelé, egész az első atom keletkezéséig, mint ahogy az pl. a Mennyei próféciában van leírva. De a Buddha életében is találkozhatunk ezzel az eseménnyel, míg az én életemben nem. Nem találkoztam sem Istennel, sem valami felsőbb erővel. Egyszerűen csak tudom, hogy a világban képes vagyok pozitív változást teremteni. Képes vagyok nyomot hagyni az életemmel a környezetemben. Képes vagyok magamat, a tudatomat befolyásolni, és ha soha ennél többre nem leszek képes, már ez is több, mint amit sokan elmondhatnak magukról.

Ébren lenni számomra annyi, mint rátalálni a saját belső iránytűmre, és kitartani mellette. Nem harcolni semmi ellen, de kitartani önmagam mellett. Számomra érték a meditáció. Érték, hogy képes vagyok hús és cigi nélkül élni, holott korábban ezek meghatározó tényezők voltak az életemben. Érték számomra a becsületem, a szavam. Érték, hogy értéket teremtsek. Van két civil szervezet, melyek tagjaként lehetőségem van a közösségre is hatni. És nem félek már ettől a hatástól. Érzem, hogy érdemes felelősséget vállalni a saját közösségemért. Nekem fontos, nem? Ha én nem lépek ki és állok ki a mindenek felett álló, egyetemes emberi értékek mellett, akkor ki? Akár a mindennapokban. Akár itt. Akár a munkám során.

És most jöjjön a videó, ami megerősített, egy interjú Laár Andrással. Míg néztem, az járt a fejemben, hogy két lehetőség van:
-1. Olyan nyilvánvalóak ezek az igazságok, amikről az András beszél, hogy az a minimum, hogy én is így gondolom.
-2. Épp olyan értékes és éber ember vagyok, mint az András.

Talán furcsa, de nekem ez nagyon nagy felismerés volt. Én a Laár Andrást egy hiteles, és -a szó általam alkalmazott értelmében- "éber" embernek tartom. És ha én teljesen magamtól rájöttem arra, amiről A Laár András egy interjúban beszél, akkor én egy éber ember kell, hogy legyek. Nincs több kifogás, ha ez valóban így van. Ugyanis mindazok, akiket én ébernek tartok, egyenes gerinccel és nyílt szívvel harcolnak a béke és a jóakarat mellett. Az emberiség, az emberség mellett. Innentől kezdve nincs jogom magamat mentegetni, vagy azt hangoztatni, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Ha nyarat akarok, meg fogom keresni a többi fecskét és csinálok nyarat, magunknak, remélve, hogy egyszer csak az egész világon nyár lesz. Aztán, ha valaki egyetért a mi nyarunkkal, majd velünk tart. Nem kötelező. De szeretettel várlak.

Laár András - "Itt az Idő, most vagy soha! – (És ez már tart egy ideje.)"

Szómagyarázat

Önismétlő. Ez az élet alapvető jellemzője. A történelem alapvető jellemzője. Biztos hallottad már: "a történelem ismétli önmagát". Ugye? Megkérdezted már magadtól, hogy mégis miért? Miért ismétli önmagát a történelem? A válasz egyszerű, mint egy ovis kifestő: mert nem tanulunk belőle.

Talán ismered a Tabula Smaragdinát, melyet Hermész Triszmegisztosznak jegyez a történetírás.  "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd." 
Úgy is mondhatnám: "amint kicsiben, úgy nagyban". A lényeg az, hogy egy folyamat a világban addig ismétlődik, míg nem érted a "helyes" tanulságát. A helyes azért van idézőjelben, mert semmi sem helyes, vagy helytelen, a rárakódott nézőpontok és értékelések teszik azzá. Mégis "helyes tanulságról" kell beszélnünk, mert csak akkor léphetsz tovább, ha "jól" oldottad meg a feladatot. Az élet alapvető természete szerint előre és felfelé törekszik. S valahányszor nem ezirányba indulsz el, nem "magasabb" szinten érsz célba, valójában elbuksz. Egy példa /sablon-történet, biztosan te is ismersz ilyen családot/:

 Egy lány a családi tűzfészekből korán kiválik, férjhez megy egy tipikus rosszfiúhoz. Talán még gyereket is szül, a kapcsolat megromlik, a rosszfiú inni kezd, szakítanak. A lány új párt talál, aki szintén iszik, esetleg inni fog. Verkli. Újra és újra, körbe-körbe. Meddig? Míg a lány meg nem érti, hogy hol hibázik a történetben. Ha megértette a saját részét, többé nem lesz szüksége rosszfiúkra. Akkor van esélye boldog, "egyszerű" kapcsolatra egy jófiúval.

Ennyire egyszerű. Ugyanez nagyban a háború. Mégis hány háborúról tudunk eddig? Fogalmam sincs, de gondoljunk bele. Csak keresztes hadjáratból volt vagy nyolc. Hogy a másik oldal is szóhoz juthasson, ott volt a dzsihád, sokkal hamarabb, mint a keresztesek. Ott a két világháború. Bár egész kicsi korom óta kétségbe vonom, hogy csak kettő. Vagy sok világháború volt-van, vagy egy zajlik évszázadok óta.

Aztán ott a természet körforgása. Ez most nem az lesz, amire gondolsz, hogy a fűszálat megeszi a hangya, a hangyát a pók, a pókot a valami ami nagyobb nála és így tovább. Nem. A ránk vonatkozó, kiábrándító körforgást ecseteljük most egy kissé: Az ember pusztítja a Földet, a Föld időnként bosszút áll viharok, szökőár vagy tűzvész formájában. Az ember arra a meggyőződésre jut, hogy még keményebben kell bánnia a bolygóval, még nagyobb pusztítást visz véghez- de, mivel az inga két oldalra leng ki, a bolygó is nagyobb elánnal válaszol. És ez így megy tovább...

A természet törvénye alapvetés. Nem változik. Hívhatjuk karmának, vagy illethetjük bármi néven. A lényeg egy: addig ismétlődik egy folyamat, míg meg nem tanuljuk belőle, amit meg kell tanulnunk. Ilyen folyamatokból áll az életünk, ilyenekből tevődik össze a világ. Kicsiben és nagyban. A gyermek elesik, míg meg nem tanul járni. A diktátorok elbuknak, míg meg nem tanuljuk, hogy nincs szükségünk egyáltalán diktátorokra. Minden tettünknek, minden döntésünknek következménye van. Megtehetjük, hogy folyamatosan ugyanúgy döntünk, de lássuk be, ez nem visz előre.