Önismétlő. Ez az élet alapvető jellemzője. A történelem alapvető jellemzője. Biztos hallottad már: "a történelem ismétli önmagát". Ugye? Megkérdezted már magadtól, hogy mégis miért? Miért ismétli önmagát a történelem? A válasz egyszerű, mint egy ovis kifestő: mert nem tanulunk belőle.
Talán ismered a Tabula Smaragdinát, melyet Hermész Triszmegisztosznak jegyez a történetírás. "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az
megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét
végrehajtsd."
Úgy is mondhatnám: "amint kicsiben, úgy nagyban". A lényeg az, hogy egy folyamat a világban addig ismétlődik, míg nem érted a "helyes" tanulságát. A helyes azért van idézőjelben, mert semmi sem helyes, vagy helytelen, a rárakódott nézőpontok és értékelések teszik azzá. Mégis "helyes tanulságról" kell beszélnünk, mert csak akkor léphetsz tovább, ha "jól" oldottad meg a feladatot. Az élet alapvető természete szerint előre és felfelé törekszik. S valahányszor nem ezirányba indulsz el, nem "magasabb" szinten érsz célba, valójában elbuksz. Egy példa /sablon-történet, biztosan te is ismersz ilyen családot/:
Egy lány a családi tűzfészekből korán kiválik, férjhez megy egy tipikus rosszfiúhoz. Talán még gyereket is szül, a kapcsolat megromlik, a rosszfiú inni kezd, szakítanak. A lány új párt talál, aki szintén iszik, esetleg inni fog. Verkli. Újra és újra, körbe-körbe. Meddig? Míg a lány meg nem érti, hogy hol hibázik a történetben. Ha megértette a saját részét, többé nem lesz szüksége rosszfiúkra. Akkor van esélye boldog, "egyszerű" kapcsolatra egy jófiúval.
Ennyire egyszerű. Ugyanez nagyban a háború. Mégis hány háborúról tudunk eddig? Fogalmam sincs, de gondoljunk bele. Csak keresztes hadjáratból volt vagy nyolc. Hogy a másik oldal is szóhoz juthasson, ott volt a dzsihád, sokkal hamarabb, mint a keresztesek. Ott a két világháború. Bár egész kicsi korom óta kétségbe vonom, hogy csak kettő. Vagy sok világháború volt-van, vagy egy zajlik évszázadok óta.
Aztán ott a természet körforgása. Ez most nem az lesz, amire gondolsz, hogy a fűszálat megeszi a hangya, a hangyát a pók, a pókot a valami ami nagyobb nála és így tovább. Nem. A ránk vonatkozó, kiábrándító körforgást ecseteljük most egy kissé: Az ember pusztítja a Földet, a Föld időnként bosszút áll viharok, szökőár vagy tűzvész formájában. Az ember arra a meggyőződésre jut, hogy még keményebben kell bánnia a bolygóval, még nagyobb pusztítást visz véghez- de, mivel az inga két oldalra leng ki, a bolygó is nagyobb elánnal válaszol. És ez így megy tovább...
A természet törvénye alapvetés. Nem változik. Hívhatjuk karmának, vagy illethetjük bármi néven. A lényeg egy: addig ismétlődik egy folyamat, míg meg nem tanuljuk belőle, amit meg kell tanulnunk. Ilyen folyamatokból áll az életünk, ilyenekből tevődik össze a világ. Kicsiben és nagyban. A gyermek elesik, míg meg nem tanul járni. A diktátorok elbuknak, míg meg nem tanuljuk, hogy nincs szükségünk egyáltalán diktátorokra. Minden tettünknek, minden döntésünknek következménye van. Megtehetjük, hogy folyamatosan ugyanúgy döntünk, de lássuk be, ez nem visz előre.
