Istennel járni

Istennel járni olyan, mintha nagyon jó cipőben mennék, nagyon stabil talajon. Mintha mindig lenne előttem egy fénycsóva. Mintha néha nem lenne külvilág, vagy legalábbis nem lenne jelentősége.

Ahogyan megyek, időnként ragyog rám a nap. Van, hogy elér egy vihar. Esetenként megbillenek a szakadék szélén. Néha le is esem.

Igen, Istennel járva is le lehet esni a szakadékba. Vele is lehetek csuromvizes az esőtől... Mert Ő nem a jó cipő. Nem a talaj. Nem a fénycsóva. Nem a nap. Nem a vihar, és nem a szikla a szakadékban.

Isten az a bizonyosság, hogy bármi történhet, nekem nem eshet bajom.  Akármi is legyen, vagy volt, az a lényeget nem érinti. Az én lényegem sérthetetlen. Nem azért mert Istennel járok. Egészen egyszerűen azért, mert -tudatában vagyok, vagy sem,- az én lényegem Isten lényege. Saját anyagából gyúrt engem. Az, hogy Istennel járok, annyiban könnyíti meg a dolgot, hogy TUDOM. De ha nem tudom, akkor is így van. És ez boldogság.

Emberi jogok

Először is minden magyarázat nélkül kijelentem: Nem hiszek az emberi jogokban. Nem hiszek bennük és nem is értem őket.

Eddig a kijelentés :) Most jöjjön a magyarázat. De ne tőlem, nekem magyarázza el valaki, érthetően, tagoltan, hogy mégis mi szükség van emberi jogokra? Mi szükség van jogokra? Mik azok a vitatott jogok? És az elismert jogok? Hogy alakultak ki ezek? És ki dönti el, hogy kinek mihez van joga?

Az én észrevételem a jogok kialakulásával kapcsolatban, hogy leginkább a "nesze, semmi, fogd meg jól" kategóriát jelölik. Végigtekintve világunkon, mindaz, amiről kijelentjük, hogy valakinek a valamihez való joga, az legalább két dolgot jelent. Az egyik, hogy eddig nem volt joga hozzá, mert valakinek, aki most kijelenti, hogy ez egy jog, eddig eszébe sem jutott, hogy ez a dolog fontos lehet, sőt, nagy ívben tojt rá. A másik, hogy ezután joga lesz hozzá, de lehetősége nem... Esetleg hosszú évek kitartó küzdelme és megaláztatások rémes sora mentén, ha megmarad a lelkesedés, és beépül a jog a köztudatba, és generációk nőnek fel úgy, hogy ez vagy az a jog természetes. 
És hogy ki dönti el? Mindig olyanok beszélnek jogokról, akik kicsit srégen felülről lefelé tekintenek az adott csoportra, vagy dologra. Aki egy szinten él az adott bármivel (kisebbség, állatok, Földanya...) annak eszébe sem jut jogokról szónokolni. Az együtt él és lélegzik a többi élővel. Annak természetes, hogy ami neki megadatott, legalább annyi adasson meg minden más lénynek.

Engem nem érdekelnek a jogok, vagyis de, mert véleményem azért van róla. Nem értek egyet a jogokkal. Minden teremtett lény a létével kiérdemelte az életet. Ami létezik, ami megteremtetett, az önmagában tökéletes, egyedi, megismételhetetlen. Semmi szüksége arra, hogy jogokat adjunk hozzá, vagy vegyünk el tőle. Az élet él, és élni akar. A Föld nevű bolygónak eszébe sem jut, hogy joga lenne tisztán élni, kizsákmányolástól mentesen. Neki ez természetes. Mi, emberek döntöttünk úgy, hogy elmegyünk a végsőkig, majd küzdünk -magunkkal- a Föld jogaiért. Így leírva azért ez nem tűnik bölcs dolognak. Milliárd szám öljük halomra a fákat, pusztítjuk a talajt vegyszereinkkel, és irtjuk ki az állatokat. De azt már tudjuk, hogy joguk amúgy van a méltó élethez. A vágóhídi marhának jogai vannak... És a halaknak a Tescoban. Bizony. Jogai a gyerekeknek. Mégis, mi a fene szükség lenne gyerekjogokra, ha mi felnőttek nem bántanánk és nem használnánk ki az ő védtelenségüket??? Joga van élni, enni, öltözni, tanulni, fejlődni? Nem, ehhez nem joga van, ez természetes. Ez az élet rendje. A jog az Élet számára csak egy száraz útvesztő, melyen mire végig vergődne, elpusztul. S utolsó leheletével legfeljebb ennyit sóhajt: jogom volt hozzá... Sokra mentünk vele.

Olyan sokan megírták már előttem: Bánj úgy felebarátoddal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Légy te a változás, amit látni szeretnél a világban. Nem azért ismételgetem időnként ezeket a mondatokat, mert nincs jobb ötletem. Azért, mert fontosak. Azért, mert bár hallottuk őket elégszer, még a megértés és a megélés nem következett be. Na, majd most... :)