Istennel járni

Istennel járni olyan, mintha nagyon jó cipőben mennék, nagyon stabil talajon. Mintha mindig lenne előttem egy fénycsóva. Mintha néha nem lenne külvilág, vagy legalábbis nem lenne jelentősége.

Ahogyan megyek, időnként ragyog rám a nap. Van, hogy elér egy vihar. Esetenként megbillenek a szakadék szélén. Néha le is esem.

Igen, Istennel járva is le lehet esni a szakadékba. Vele is lehetek csuromvizes az esőtől... Mert Ő nem a jó cipő. Nem a talaj. Nem a fénycsóva. Nem a nap. Nem a vihar, és nem a szikla a szakadékban.

Isten az a bizonyosság, hogy bármi történhet, nekem nem eshet bajom.  Akármi is legyen, vagy volt, az a lényeget nem érinti. Az én lényegem sérthetetlen. Nem azért mert Istennel járok. Egészen egyszerűen azért, mert -tudatában vagyok, vagy sem,- az én lényegem Isten lényege. Saját anyagából gyúrt engem. Az, hogy Istennel járok, annyiban könnyíti meg a dolgot, hogy TUDOM. De ha nem tudom, akkor is így van. És ez boldogság.